AMIRE BÜSZKÉK VAGYUNK

A Játékidő Alapítvány azért jött létre, hogy szervezett keretek között, profi módon tudjon segíteni ott, ahol a legnagyobb szükség van rá. Kattints és nézd meg legutóbbi akcióinkat, amiket továbbiak követnek majd!

Projektjeink

Rólunk


Csapatunk minden tagja több szálon kötődik a sporthoz, és célunk, hogy az ebből merített élményeket és megszerzett kitartást összeadva, a pozitív energiákat megsokszorozva tegyünk azért, hogy a világ minden nappal egy kicsit élhetőbb legyen.

Az alapítvány 100%-ban magántőkéből és önkéntes munkaerőből működik, projektjeink pedig egytől-egyig olyan ügyek, amelyek közel állnak a szívünkhöz, legyen szó hátrányos helyzetű családokról, beteg gyermekekről, vagy állatvédelemről.

Alapító


Szalai Ádám
Magyar válogatott labdarúgó, a TSG 1899 Hoffenheim csatára

“Mindig arra törekedtem, hogy a legtöbbet hozzam ki minden pillanatból, legyen szó munkáról, a szeretteimmel együtt töltött időről, vagy a kevésbé sikeres időszakokról. Eddigi pályafutásom alatt mindig a nehéz helyzetekből merítettem a legtöbb erőt a folytatáshoz.

Ezért is igyekszem segíteni azoknak, akik támogatásra szorulnak: egy barátnak, egy utcán élő embertársunknak, vagy éppen kisgyerekeknek, akik rajonganak a fociért. Előzékenyen magunk elé engedni valakit a sorban, pár szót váltani Veled, a szurkolóval – a mindennapi segítségnyújtásnak, örömszerzésnek számos formája van. A legőszintébb örömet mindig akkor éreztem igazán, ha feltétel nélkül segíthettem másoknak.

Hálás vagyok az életnek, a sorsnak és a kitartásomnak a sikereimért. Utunk azonban nem teljes attól, hogy elvégezzük a saját feladatunkat, nagyon sokan vannak, akik támogatásra szorulnak. Hiszem azt, hogy nagyobb összefogással megkönnyíthetjük az életét azoknak, akik igazán nehéz helyzetben vannak és mosolyt csalhatunk az arcukra.

Hálás vagyok önkéntes csapatomnak, akik csatlakoztak hozzám, hogy minél többet tudjunk adni azoknak, akik rászorulnak. Gyere Te is és mutassuk meg együtt, hogy odafigyeléssel, összefogással egy élhetőbb, boldogabb világot teremthetünk!”

Csapat


Müller Adrienn


kuratóriumi elnök

A segítségnyújtás mindig is fontos része volt az életének, legyen szó dél-afrikai önkéntesmunkáról vagy magyar árvaházaknak végzett adománygyűjtésről. A rendezvényszervezés terén szerzett közel tizenöt éves tapasztalata pedig garancia a kreatív és precíz projektekre.

Mezey György


kuratóriumi tag

Születésétől fogva a foci bűvöletében nőtt fel, az elmúlt évtizedekben játékosként és edzőként is kipróbálta magát, a szurkolás pedig örök szerelem. Három fiú édesapjaként különösen fontos számára a minőségi együtt töltött idő, és hogy a srácok testileg, lelkileg egészséges felnőttekké váljanak, amelynek elmaradhatatlan része az önkéntes munka is.

Szalai Bertalan


kuratóriumi tag

Berci a repülés és az állatok szerelmeseként idén végez repülőgépszerelőként, és amikor csak teheti, szabadidejét a természetben és négylábúak között tölti. Az első perctől kezdve támogatta Ádámot az alapítvány létrehozásában, hiszen a család mindkettőjük életében az első helyen áll.

Márkus Anita


kommunikációs vezető

Munkájának köszönhetően az elmúlt évtizedet világklasszis sportolók között töltötte, amely találkozások mindegyike hatalmas inspiráció volt a számára. Amszterdamban van otthon, Budapesten itthon, és célja, hogy minél több gyerek kapjon lehetőséget arra, hogy megvalósíthassa a céljait.

Kapcsolat


Cím: 1165 Budapest, Veres Péter út 127. 
Email
: info@jatekidoalapitvany.hu 

Adószám: 18876653-1-42
Cégbíróság: Fővárosi Bíróság
Cégnyilvántartási szám: 5658