A Játékidő Alapítvány a Tábitha-házban járt

Törökbálint, 2018.05.25.

Barátságos, sárgára festett házhoz érkezünk Törökbálint zöldövezeti részén. A nappaliban játékok mindenütt, a tévében mesefilm megy, az ajtóban pedig Hegedűs Judit igazgató vár minket mosolygósan. Mintha csak egy családi házhoz jöttünk volna vendégségbe, nem pedig Magyarország egyetlen Gyermekhospice intézményében lennénk.

A Tábitha-házban tündérek dolgoznak, akik hol nővérnek, hol orvosnak, hol pedig önkéntes segítőnek álcázzák magukat. Az intézmény szolgáltatásai között megtaláljuk az életvégi-, mentesítő- és tranzitellátást is, mindezt természetesen teljesen ingyen. Itt minden történet szívszorító, a hangulat mégis nyugodt, békés és szeretetteli.

„A Tábitha-háznál az évek alatt több, mint száz olyan család talált, menedéket, akik gyógyíthatatlan vagy krónikus betegséggel együtt élő gyermeket nevelnek. – meséli Judit. A mi célunk a családközpontú, egyedi igényekre szabott segítség. Orvosi, fizikai, de ami a legfontosabb, lelki támogatás.”

A Játékidő alapítvány első kezdeményezéseként az intézménnyel vettük fel a kapcsolatot és mértük fel, hol tudnánk segíteni. Juditék két családot mutattak be nekünk: Szabit hosszú betegség után vesztettek el szerettei, Zsófi pedig egy súlyos idegrendszeri rendellenességgel, Rett-szindrómával éli az életét.

A péntek délutáni látogatás alatt sem könnyekben, sem pedig nevetésben nem volt hiány. Miután mindkét családnak, és a Tábitha-háznak is átadtuk a személyre szabott ajándékokat – többek között beépíthető hűtőszekrényt, terápiás lovastábort és biciklit – megismerkedhettünk az otthon történetével és az ott dolgozókkal is.

Ha szeretnétek többet megtudni a Tábitha-házról, látogassatok el a http://www.tabitha.hu/ weboldalra, Zsófi életét pedig a Rett szindróma a családban Facebook oldalon követhetitek nyomon.

Most is bebizonyosodott: adni mindig jó, de jól adni igazán különleges.