A mai napon egy rendhagyó, de annál bensőségesebb videóhívás keretében mondhattuk el a 4 éves Marcinak és családjának a jó hírt, hogy az alapítványunk és az Omega Laser Steeltec összefogásával rendelkezésre áll a gyógykezelésének folytatáshoz szükséges összeg.

Mielőbb gyógyulj meg Marci!


A mai napon egy rendhagyó, de annál bensőségesebb videóhívás keretében mondhattuk el a 4 éves Marcinak és családjának a jó hírt, hogy az alapítványunk és az Omega Laser Steeltec összefogásával rendelkezésre áll a gyógykezelésének folytatáshoz szükséges összeg. Kívánjuk, hogy mielőbb gyógyulj meg Marci, és nagyon reméljük, hogy hamarosan személyesen is találkozhatunk! 

Szalai Ádám és a magyar válogatottbeli csapattársai, a Magyar Labdarúgó Szövetséggel és a Játékidő Alapítvánnyal közösen úgy döntöttek, hogy összesen 30 millió forintos adománnyal segítik a Gyermekétkeztetési Alapítvány, az Országos Mentőszolgálat és a Szent László Kórház munkáját.

Összefogás a járvány megfékezéséért


Az egészségügyben dolgozók ezrei hetek óta dolgoznak önzetlenül a koronavírus megfékezésén és a betegek ellátásán. Munkájuk és odaadásuk felbecsülhetetlen, ezért a magyar válogatottbeli csapattársaimmal, a Magyar Labdarúgó Szövetséggel és a Játékidő Alapítvánnyal közösen úgy döntöttünk, hogy összesen 30 millió forintos adománnyal segítjük a Gyermekétkeztetési Alapítvány, az Országos Mentőszolgálat és a Szent László Kórház munkáját.

Betegirányító rendszerrel segítette a Szent János Kórház Gyermeksebészet és Traumatológia Osztályát a Játékidő Alapítvány csapata

Betegirányító rendszerrel segített a Játékidő Alapítvány csapata


A tavalyi év végéhez közelítve kerültünk kapcsolatba a Szent János Kórház Gyermeksebészet és Traumatológia osztályának munkatársaival. Megkérdeztük, mivel segíthetnénk legjobban a munkájukat. Megtudtuk, hogy az osztályra érkező betegek és szüleik, valamint az osztály munkatársai is nagy hasznát vennék egy új, innovatív betegirányító rendszernek, mivel az ambulancia és szakrendelők naponta átlagosan mintegy 100 gyermeket látnak el.

A különleges kezdeményezéshez hat speciális futóbabakocsit kapott a Bethesda Gyermekkórház a Játékidő Alapítványtól

Gyermekorvosok futnak kis betegeikkel


Hárommillió forint értékű adományt adott át Szalai Ádám és alapítványa a Bethesda Gyermekkórháznak november 19-én. Az adomány részeként hat speciális futóbabakocsit kapott a kórház, amely lehetővé teszi, hogy az orvosok, dolgozók rendszeresen fussanak azokkal a sokszor mozgásképtelen gyermekekkel.

A Játékidő Alapítvány a Tábitha-házban járt


Barátságos, sárgára festett házhoz érkezünk Törökbálint zöldövezeti részén. A nappaliban játékok mindenütt, a tévében mesefilm megy, az ajtóban pedig Hegedűs Judit igazgató vár minket mosolygósan. Mintha csak egy családi házhoz jöttünk volna vendégségbe, nem pedig Magyarország egyetlen Gyermekhospice intézményében lennénk.

Erzsébeti Nyárindító


Három évvel ezelőtt Szalai Ádám válogatott labdarúgó az erzsébeti önkormányzat Humán Szolgáltatások Intézményével és a Wow Factor rendezvényszervező céggel közösen nyárindító juniálist szervezett pesterzsébeti gyerekeknek.